Nőgyógyászat Portál

Emlőrák

Az emlőrák a nőknél a leggyakrabban kialakuló daganat . Az emlőrák férfiaknál is előfordul, azonban sokkal kisebb számban. Ezer nőre jut egy férfi emlődaganat. Magyarországon évente körülbelül 8000 új esetet diagnosztizálnak, és 2500-an halnak meg emlőrákban. Becslések szerint a magyar nők 10%-a betegszik meg élete folyamán valamikor emlőrákban. A betegség leginkább a 45–65 éves nőket érinti: az összes eset közel háromnegyed része ebből a korosztályból kerül ki. Az alábbiakban a női emlőrákról lesz szó.

A kialakulást befolyásoló tényezők:

  • Nemi hovatartozás: Az eltérő szövetek miatt, leginkább a nőket sújtja a betegség
  • Életkor: harminc éves kor alatt nagyon ritka a rákos elváltozás, a korral azonban az esély fokozottan növekszik.
  • Korábbi daganat – ha az egyik emlőben volt már daganatos elváltozás, akkor háromszor nagyobb esély van arra, hogy a másik emlőben is kialakuljon.
  • Gyermekszülés: azok a nők, akik nem szülnek, vagy csak 35 éves koruk után vállalnak gyermeket, nagyobb arányban betegszenek meg. Egyes statisztikák alapján a gyermektelenség (nem szült nők esetében), illetve az első kiviselt terhesség 40 éves kor felett háromszoros rizikófaktor jelent.
  • Családi halmozódás: ha a családban több emlőrákos megbetegedés is előfordult már, akkor a betegség kialakulásának esélye nagyon megnő.
  • BRCA1 és BRCA2 gének egyes örökölt mutációi kapcsolhatók a mellrák és a petefészekrák megnövekedett kockázatához.
  • Elhízás (zsírdús, főképp telített zsírsavakat tartalmazó ételek)
  • A női mell a nőiesség, az érzékiség, a szexualitás és az anyaság jelképe, megbetegedése mögött lelki okok is állnak.

 

Tünettan:

A korai mellrák rendszerint nem okoz panaszokat, tünetmentes. A növekedése során azonban az alábbi tünetek alakulnak ki:

  • "Csomó" kialakulása a mellben, vagy a hónaljárokban.
  • Az emlő nagyságának és/vagy kontúrjának megváltozása.
  • Változás a mellbimbóban (például befelé fordul). A bimbó vagy a bimbóudvar kivörösödése, gyulladása, duzzanata.
  • Szokatlan kidudorodások, illetve bemélyedések a melleken, illetve a bimbókon.
  • Az emlő bőrének megvastagodása, narancsbőr szerűvé válása.
  • Az emlőkben futó vénák állapotváltozása: beesettek, vagy kidudorodnak.
  • Váladékozás a mellbimbóból (elsősorban véres váladék).

Az emlőrákok kiindulási hely szerinti megoszlása: a külső-felső negyedben találják a 40 %-ukat, a középső területről indul a 18 %-uk, az összes többi negyedből 10-15 % negyedenként, míg az emlőbimbó csak 1 %-ban jelölhető meg kiindulási helyként.


Stádiumbeosztás:  

TX: elsődleges daganat nem igazolható

T0: nincs bizonyítható elsődleges daganat

Tis: Carcinoma in situ

T1: daganat átmérője nem nagyobb 2 cm-nél

T2: daganat átmérője 2-5 cm között van

T3: daganat átmérője 5 cm-nél nagyobb

T4: daganat bármekkora átmérőjű, de beszűri a bőrt és/vagy a mellkasfalat

NX: Regionális nyirokcsomó nem vizsgálható vagy ismeretlen

N0: nyirokcsomó áttét nem észlelhető

N1: mobilis nyirokcsomó áttét az azonos oldali hónaljárokban

N2: fixált nyirokcsomó áttét az azonos oldali hónaljárokban

N3: nyirokcsomó áttét az azonos oldali hónaljárokban és a mammaria interna láncban

MX: távoli daganatáttét nem mutatható ki

M0: távoli áttét nincs

M1: távoli daganatáttét mutatható ki, beleértve az azonos oldali supraclavicularis nyirokcsomó metastasist is

  

TNM

Tumorméret

Nyirokcsomó érintettség

Áttét

TX

 

 

 

T0

 

 

 

T0

Tis

N0

M0

T1

T1

N0

M0

T2A

T0

T1

T2

N1

N1

N0

M0

M0

M0

T2B

T2

T3

N1

N0

M0

M0

T3A

T0

T1

T2

T3

T3

N2

N2

N2

N1

N2

M0

M0

M0

M0

M0

T3B

T4

Bármelyik N

M0

T3C

Bármelyik T

N3

M0

T4

Bármelyik T

Bármelyik N

M1

 

Diagnosztika:

  Kivizsgáláskapcsán a triplet diagnosztika alkalmazandó:

  • fizikális vizsgálat
  • mammographia és/vagy ultrahang (más képalkotó)
  • aspirációs cytológia / tűbiopszia

A pontos stádium meghatározáshoz más vizsgálatokra is szükség van.

  • CT, MRI, PET-CT, Izotóp, Rtg...

Kezelés:

  • Stádiumfüggő
  • Elsődlegesen műtét, lehetőség szerint sentinel nyirokcsomó vizsgálatával
  • Sugárkezelés
  • Kemoterápia
  • Hormonkezelés
  • Molekulárisan célzott daganatterápia (target terápia)
A kezelés kapcsán felmerülő megválaszolandó kérdések:
  • Milyen méretű a daganat
  • Egy, vagy több daganat van-e
  • Van-e áttétes nyirokcsomó, ha van, akkor mennyi
  • Van-e távoli szervi áttét, ha igen, akkor mely szervben
  • Milyen stádiumú a daganat
  • Milyen a daganat szövettani típusa és Grade-je
  • Milyen a daganat hormonreceptor státusza
  • HER-2 pozitív-e a daganat
  • Emlő szervmegtartó műtétre van-e lehetőség
  • A daganat eltávolításával egy-időben lehetőség van-e rekonstrukcióra (plasztikára) - alapvető szakmai viták tárgya. Az utóbbi időben előtérbe került az életminőség, valamint az esztétika kérdés.
  • Szükség van-e kiegészítő kezelésre:
    • Kemoterápia
    • Sugárkezelés
    • Hormonkezelés
  • Milyen mellékhatásai vannak a kezelésnek, vagy a kezeléseknek

Stádiumtól független 5 éves átlagos túlélés kb. 70-75%.* (*ebbe a csoportba minden stádium benne van)

A korán felfedezett emlőrák 10 éves áttét túlélése 70-75%.
A helyileg előrehaladott emlőrák 10 éves áttét túlélése 35%.
A távoli áttétekkel rendelkező 10 éves áttét túlélése 15%. 

 

Honlaptérkép :Nőgyógyászat arrow Nőgyógyászati témák arrow Egyéb arrow Hólyaghurut, vagy felfázás
Hólyaghurut, vagy felfázás PDF Nyomtatás

Vizelési panaszokat összefoglaló néven hólyaghurutnak, a köznyelvben felfázásnak is szokták hívni. A felfázás oka a húgyhólyag gyulladása, latinul cystitis. A húgyhólyag gyulladás oka rendszerint fertőzés, de más oka is lehet. A felfázás elsősorban a nőket érintő megbetegedés. A szexuálisan aktív nők legalább 1/4-e élete folyamán egy alkalommal átesik húgyuti fertőzésen. A húgy-ivarszervek elhelyezkedésük és élettani szerepüknél fogva nagymértékben ki vannak téve baktériumok, gombák, vírusok és féregfertőzésnek. A megbetegedés elsősorban felszálló fertőzésből ered, de előfordul, hogy a kórokozók a véráramon keresztül érik el a húgyutakat. A felszálló fertőzés esetén a kórokozó a húgycsövön halad felfelé a hólyag, a felső húgyutak, a vese irányába.
A női húgycső 2,5-4 cm rövid, a férfi húgycső sokkal hosszabb és jobb a záró funkciója, ez az egyik -anatómiai- alapja a felfázásoknál tapasztalt nemi különbségeknek.  A húgycső nyílás közvetlen a hüvelybemenet mellett helyezkedik el, és közel van a végbélhez is. A baktériumok, fertőzések viszonylag könnyen átjuthatnak a végbélből a hüvelybe illetve a hüvelyből a húgycsőbe. A szexuális élet kapcsán a hímvessző úgy működik mint egy dugattyú, és a hüvelyváladékot felpréseli a húgyutakba. Jótanács!: Fontos, hogy a nők a szexuális aktust követően egy órán belül vizeletüket kiürítsék, ezáltal a felpréselt baktériumokat is tartalmazó váladék -hiszen a hüvely soha nem száraz- kiürül, így nem okoz húgyuti gyulladást.
A személyes higiénia szerepe sem elhanyagolható, pl. székletürítést követően a végbélnyílást hátrafelé kell törölni.
A szó szoros értelmében vett felfázást okozhat a láb felől történő felfázás, vagy a lehűlt test által okozott felfázás is.

Tünettan:

  • gyakori vizelési inger, ezzel együtt csak kevés vizelet ürül
  • hirtelen jelentkező, nehezen visszatartható vizelési inger
  • vizeletürítéskor csípő érzés
  • vizeletürítéskor alhasi fájdalom
  • kellemetlen szagú vizelet
  • zavaros, esetleg sötétebb színű, sőt véres vizelet


Diagnosztika:

  • panaszok alapján (jellegzetes kórelőzmény)
  • teljes, vagy általános vizelet vizsgálat (Gyanú esetén a vizelet paramétereinek változása segít a kórisme felállításában.)
  • vizelet tenyésztés
  • mivel vizelési panaszt okozhat a nemi szervek gyulladása is, a külső nemi szervek megtekintése, vizsgálata fontos (nőgyógyász szakorvos)
  • láz- és derékfájdalom esetén a vese érintettsége is szóba jöhet, ebben az esetben vér vizsgálatát is el kell végezni
  • kiújuló tünetek, ismétlődő fertőzések esetén a hüvely fertőzésre (nőgyógyász szakorvos), valamint a partner -prosztata- fertőzésére (urológus szakorvos) gondolni kell
  • kiújuló lázzal, derékfájdalmakkal kísért megbetegedések kezelése, és a szükséges szervi elváltozások kivizsgálása urológus szakorvos hatáskörébe tartozik


Terápia:

  • Sok folyadék fogyasztása. Ezáltal jól átmossa a vizelet a húgyutakat és a fertőzéstől könnyebben megszabadul a szervezet.
  • A fertőzésnek megfelelő kezelés. Az esetek nagy részében bakteriális fertőzés okozza a megbetegedést, ami antibiotikummal jól gyógyítható. Nehezen gyógyuló, sűrűn kiújuló fertőzés esetén szükség van célzott antibiotikus kezelésre.

Fontos megjegyzés!

A nők felfázása általában gyorsan és jól gyógyítható megbetegedés. Azonban ha elhanyagolják, "örök" probémákat okozó krónikus megbetegedésbe mehet át, illetve a veseműködést veszélyeztető vesegyulladást okozhat!

 

Utolsó frissítés ( 2009. november 12. )
 
< Előző   Következő >

Szolgáltatások

Előjegyzés

Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítója? Regisztráljon

Szavazás

Milyennek értékeli a Szülészet-Nőgyógyászati Osztályokat?
Bajcsy-Zsilinszky Kórház