Nőgyógyászat Portál

Emlőrák

Az emlőrák a nőknél a leggyakrabban kialakuló daganat . Az emlőrák férfiaknál is előfordul, azonban sokkal kisebb számban. Ezer nőre jut egy férfi emlődaganat. Magyarországon évente körülbelül 8000 új esetet diagnosztizálnak, és 2500-an halnak meg emlőrákban. Becslések szerint a magyar nők 10%-a betegszik meg élete folyamán valamikor emlőrákban. A betegség leginkább a 45–65 éves nőket érinti: az összes eset közel háromnegyed része ebből a korosztályból kerül ki. Az alábbiakban a női emlőrákról lesz szó.

A kialakulást befolyásoló tényezők:

  • Nemi hovatartozás: Az eltérő szövetek miatt, leginkább a nőket súlytja a betegség
  • Életkor: harminc éves kor alatt nagyon ritka a rákos elváltozás, a korral azonban az esély fokozottan növekszik.
  • Korábbi daganat – ha az egyik emlőben volt már daganatos elváltozás, akkor háromszor nagyobb esély van arra, hogy a másik emlőben is kialakuljon.
  • Gyermekszülés: azok a nők, akik nem szülnek, vagy csak 35 éves koruk után vállalnak gyermeket, nagyobb arányban betegszenek meg. Egyes statisztikák alapján a gyermektelenség (nem szült nők esetében), illetve az első kiviselt terhesség 40 éves kor felett háromszoros rizikófaktor jelent.
  • Családi halmozódás: ha a családban több emlőrákos megbetegedés is előfordult már, akkor a betegség kialakulásának esélye nagyon megnő.
  • BRCA1 és BRCA2 gének egyes örökölt mutációi kapcsolhatók a mellrák és a petefészekrák megnövekedett kockázatához.
  • Elhízás (zsírdús, főképp telített zsírsavakat tartalmazó ételek)
  • A női mell a nőiesség, az érzékiség, a szexualitás és az anyaság jelképe, megbetegedése mögött lelki okok is állnak.

 

Tünettan:

A korai mellrák rendszerint nem okoz panaszokat, tünetmentes. A növekedése során azonban az alábbi tünetek alakulnak ki:

  • "Csomó" kialakulása a mellben, vagy a hónaljárokban.
  • Az emlő nagyságának és/vagy kontúrjának megváltozása.
  • Változás a mellbimbóban (például befelé fordul). A bimbó vagy a bimbóudvar kivörösödése, gyulladása, duzzanata.
  • Szokatlan kidudorodások, illetve bemélyedések a melleken, illetve a bimbókon.
  • Az emlő bőrének megvastagodása, narancsbőr szerűvé válása.
  • Az emlőkben futó vénák állapotváltozása: beesettek, vagy kidudorodnak.
  • Váladékozás a mellbimbóból (elsősorban véres váladék).

Az emlőrákok kiindulási hely szerinti megoszlása: a külső-felső negyedben találják a 40 %-ukat, a középső területről indul a 18 %-uk, az összes többi negyedből 10-15 % negyedenként, míg az emlőbimbó csak 1 %-ban jelölhető meg kiindulási helyként.


Stádiumbeosztás:  

TX: elsődleges daganat nem igazolható

T0: nincs bizonyítható elsődleges daganat

Tis: Carcinoma in situ

T1: daganat átmérője nem nagyobb 2 cm-nél

T2: daganat átmérője 2-5 cm között van

T3: daganat átmérője 5 cm-nél nagyobb

T4: daganat bármekkora átmérőjű, de beszűri a bőrt és/vagy a mellkasfalat

NX: Regionalis nyirokcsomó nem vizsgálható vagy ismeretlen

N0: nyirokcsomó áttét nem észlelhető

N1: mobilis nyirokcsomó áttét az azonos oldali hónaljárokban

N2: fixált nyirokcsomó áttét az azonos oldali hónaljárokban

N3: nyirokcsomó áttét az azonos oldali hónaljárokban és a mammaria interna láncban

MX: távoli daganatáttét nem mutatható ki

M0: távoli áttét nincs

M1: távoli daganatáttét mutatható ki, beleértve az azonos oldali supraclavicularis nyirokcsomó metastasist is

  

TNM

Tumorméret

Nyirokcsomó érintettség

Áttét

TX

 

 

 

T0

 

 

 

T0

Tis

N0

M0

T1

T1

N0

M0

T2A

T0

T1

T2

N1

N1

N0

M0

M0

M0

T2B

T2

T3

N1

N0

M0

M0

T3A

T0

T1

T2

T3

T3

N2

N2

N2

N1

N2

M0

M0

M0

M0

M0

T3B

T4

Bármelyik N

M0

T3C

Bármelyik T

N3

M0

T4

Bármelyik T

Bármelyik N

M1

 

Diagnosztika:

Kivizgálás kapcsán a triplet diagnosztika alkalmazandó:

  • fizikális vizsgálat
  • mammographia és/vagy ultrahang (más képalkotó)
  • aspirációs cytológia / tűbiopszia

A pontos stádium meghatározáshoz más vizsgálatokra is szükség van.

  • CT, MRI, PET-CT, Izotóp, Rtg...

Kezelés:

  • Stádiumfüggő
  • Elsődlegesen műtét, lehetőség szerint sentinel nyirokcsomó vizsgálatával
  • Sugárkezelés
  • Kemoterápia
  • Hormonkezelés
  • Molekulárisan célzott daganatterápia (target terápia)
A kezelés kapcsán felmerülő megválaszolandó kérdések:
  • Milyen méretű a daganat
  • Egy, vagy több daganat van-e
  • Van-e áttétes nyirokcsomó, ha van, akkor mennyi
  • Van-e távoli szervi áttét, ha igen, akkor mely szervben
  • Milyen stádiumú a daganat
  • Milyen a daganat szövettani típusa és Grade-je
  • Milyen a daganat hormonreceptor státusza
  • HER-2 pozitív-e a daganat
  • Emlő szervmegtartó műtétre van-e lehetőség
  • A daganat eltávolításával egyidőben lehetőség van-e rekonstrukcióra (plasztikára) - alapvető szakmai viták tárgya
  • Szükség van-e kiegészítő kezelésre:
    • Kemoterápia
    • Sugárkezelés
    • Hormonkezelés
  • Milyen mellékhatásai vannak a kezelésnek, vagy a kezeléseknek

Stádiumtól független 5 éves átlagos túlélés kb. 70-75%.* (*ebbe a csoportba minden stádium benne van)

A korán felfedezett emlőrák 10 éves áttét túlélése 70-75%.
A helyileg előrehaladott emlőrák 10 éves áttét túlélése 35%.
A távoli áttétekkel rendelkező 10 éves áttét túlélése 15%. 

 

Honlaptérkép :Nőgyógyászat arrow Hírek
Hírek
Életfilozófia - Indián mese PDF Nyomtatás

Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik.

Utolsó frissítés ( 2010. February 23. )
Tovább...
 
Az otthonszülés szabályozása folyamatban van. PDF Nyomtatás

Az otthonszülés szabályozása folyamatban van.

Az Egészségügyi Minisztérium kérésére most már a társszakmák (gyermekgyógyászat, neonatologia, sürgősségi betegellátás, mentőszolgálat, védőnők, higiénikusuk, ÁNTSZ) bevonásával további finomítás történik az otthonszülés korábban már kidolgozott feltételeit.

Utolsó frissítés ( 2010. February 23. )
Tovább...
 
A "buli" anyag. PDF Nyomtatás

A "buli" anyag, amit Gynaként (Ginaként), vagy GHB-ként, GBL-ként, gammaként vagy folyékony extasyként emlegetnek. Nem új, sőt évtizedek óta ismert anyagról van szó. Veszélye abba rejlik, hogy észre sem veszi az, ki pl. megissza. És aki megissza az manipulálhatóvá, védekezésképtelenné válik!

Utolsó frissítés ( 2009. May 08. )
Tovább...
 
Boldog Világegyetem PDF Nyomtatás

Boldog Világegyetem. Avagy az Isten hittel rendelkező (T), és a materialista (M) nézőpontjai.

Két -iker- magzat méhen bellüli elképzelt beszélgetése. Hogyan zajlan? Hát képzeljük el. Például:

Utolsó frissítés ( 2009. May 04. )
Tovább...
 
Szex, vagy internet - ez Amerika PDF Nyomtatás
Az internet mellett döntene Amerikában minden második nő és minden harmadik férfi, ha a szex és a világháló között kéne választani.
Tovább...
 
Költséghatékony, biztonságos egynapos ellátás PDF Nyomtatás
Az egynapos sebészeti ellátás – az 1909-ben végzett első ambuláns műtét óta – nagy utat tett meg. Az USA-ban a tervezett műtétek akár 70-80, Európában 50-70 százalékát végzik az egynapos sebészet keretében. Magyarországon az a szám még nem haladja meg a 10 százalékot.
Utolsó frissítés ( 2008. December 18. )
Tovább...
 
Haldoklás és méltóság, új távlatok a palliatív ellátásban PDF Nyomtatás

A palliatív kezelés folyamatos fejlődésen ment át az elmúlt évek során, aminek eredményeként az életvégi ellátásra szakosodott orvosok ma kétségtelenül hatékonyabban tudják megközelíteni a haldoklással kapcsolatos különféle problémákat, mint korábban bármikor.

Utolsó frissítés ( 2008. December 18. )
Tovább...
 
Az onkológus szerepe a lelki szükségletek kielégítésében PDF Nyomtatás

Balboni és munkatársainak a lelki támogatásról szóló eredeti közleménye nem csupán egy – néhány rákbeteg lehetséges szükségleteiről szóló – rövid összefoglaló, hanem a daganatos betegek döntő többségét érintő, messzemenően kielégítetlen igény határozott kinyilvánítása.

Utolsó frissítés ( 2008. December 18. )
Tovább...
 
A társadalombiztosítási rendszer átalakításának margójára PDF Nyomtatás
2006-ban, egy éve történt, hogy az MSZP és SZDSZ kormányzat döntése megszüntette a kötelező kamarai tagságot. Az ítélet rendelkező részében a bírói testület elismeri, hogy a döntés számos ponton törvénysértő volt.
Utolsó frissítés ( 2007. December 24. )
Tovább...
 
Mi lesz velünk magyarok? PDF Nyomtatás

Sorsunk az egészségügyön keresztül szemlélve. Pillanatkép 2007 novemberében.

Az egészségügyi ellátórendszer átalakítása során 2007 őszéig hozzávetőleg 1500 orvos és 6000 egészségügyi szakdolgozó veszítette el állását. Sok orvos és egészségügyi dolgozó ment már külföldre dolgozni, és ez a folyamat nem állt meg. Az egészségügyre konzekvensen, éveken keresztül, egyre kevesebb pénzt fordítanak a költségvetésből.

Utolsó frissítés ( 2007. November 10. )
Tovább...
 
A stressz kedvez a ráksejteknek PDF Nyomtatás

A stressz nemcsak megbetegít, hanem a legújabb kutatási eredmények szerint akadályozza a súlyos rákbetegek gyógyulását is. George Kulik és kutatócsoportja az Észak-Karolinai Wake Forest Egyetemen laboratóriumi körülmények között vizsgálta egyes ráksejtek kemoterápiában használt vegyületekre adott reakcióját az ismert stresszhormon, az adrenalin jelenlétében.

Utolsó frissítés ( 2007. October 27. )
Tovább...
 
Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium állásfoglalása a tervezett otthonszülésről PDF Nyomtatás

A Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium 2002. január 18-i állásfoglalása a „tervezett otthonszülés” kérdéséről a következő:

1. A hazai szakmai kollégium állásfoglalása azonos a legtöbb nemzetközi szülészeti és nőgyógyászati szakmai grémium – beleértve az Amerikai Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégiumot is – véleményével, miszerint a „tervezett otthonszülés” olyan veszélyeket rejt magában, amelyeket nem ellensúlyoznak előnyei, nevezetesen az otthoni környezet emberi és érzelmi befolyása az anyaság és a korai anya-gyermek kötődés kialakulására.

Utolsó frissítés ( 2007. October 27. )
Tovább...
 
Otthonszülés : Legfőbb alapelv a biztonság PDF Nyomtatás
Magyarországon jelenleg teljesen szabályozatlan körülmények között évente 5-600 anya hozza otthonában világra gyermekét, ez a szülések 0,5 százaléka. (Ennek a számnak jelentős része nem tervezett otthonszülés.) Az európai átlag ennél lényegesen magasabb: 1-2 százalék, a hagyományok miatt Hollandiában mintegy 30 százalék. Magyarországon 2006-ban a kórházakban 97 ezer szülésből 40 csecsemő életét nem sikerült megmenteni (ebből 23 súlyos koraszülés), a szabályozatlanság miatt az otthonszülésről ilyen hivatalos adat nem áll rendelkezésre.
Utolsó frissítés ( 2008. January 28. )
Tovább...
 
A dohányzáshoz való jog és az egészség kérdése PDF Nyomtatás
Ha saját jó szántukból nem mondanak le róla, majd leteszik, ha tilos lesz rágyújtani. Valószínűleg ez az érv vezeti a döntéshozókat, akik egyre szigorúbb tilalmakat vezetnek be mostanában Európa-szerte.

A cigarettafüstben négyezerféle azonosított kémiai anyag van, és ebből legalább 500-ról bizonyították, hogy egészségkárosító hatású. A különböző alkotórészei más és más egészségi ártalmat okoznak, az úgynevezett kátrány-összetevők okozzák a rákot, elsősorban tüdőrákot, de nemcsak tüdőrákot, hanem bizonyított, hogy a legkülönbözőbb szervi rákoknak az előfordulása is szignifikánsabban gyakoribb azokon, akik dohányoznak.
Utolsó frissítés ( 2007. October 27. )
Tovább...
 
Orvoshiány világszerte PDF Nyomtatás
A külföldi doktorok becsalogatása érdekében a szakorvosok jövedelmét folyamatosan emelik a nyugati államok. Eközben Magyarországon nemcsak abszolút értelemben, hanem a gazdaság teljesítményéhez képest is nagyon alacsony az orvosok fizetése.

Az OECD szakértői csupán a jövedelem "hivatalos" részét vették ugyan figyelembe (tehát a paraszolvenciát nem), ám így is feltűnő, hogy miközben Magyarországon a szak- és a háziorvosok az egy főre jutó GDP 170 százalékát keresik, Nyugat-Európában az előbbiek esetében 300-400-szoros, az utóbbiaknál pedig ennél is magasabb szorzók jellemzőek.
Utolsó frissítés ( 2007. October 27. )
Tovább...
 
Lactobacillus probiotikum az antibiotikum használathoz társuló hasmenés megelőzésére PDF Nyomtatás

Újabb Lactobacillus probiotikum eredmények. A Lactobacillus probiotikum előnyei.

A "The British Journal of Medicine" című lapban bemutatott randomizált, kettős-vak, placébóval kontrollált tanulmányban az antibiotikum kezeléshez társuló, és a Clostridium difficile által okozott hasmenés megelőzése céljából adott Lactobacillust tartalmazó probiotikus ital hatékonyságát vizsgálták.

Utolsó frissítés ( 2008. April 17. )
Tovább...
 
A nők gyakrabban használják az egészségügyi honlapokat PDF Nyomtatás
A Smithfieldi Bryant Egyetem két professzora által vezetett kutatás szerint a nők gyakrabban keresnek egészségügyi információkat az interneten. Az eredmény kis különbséggel megegyezik az egészségügyi ellátás igénybe vételének gyakoriságával; például a nők nagyobb hajlandóságot mutatnak arra, hogy betegségükkel felkeressék orvosukat - állítják a kutatók.
Utolsó frissítés ( 2007. October 27. )
Tovább...
 
Rákszűrés Magyarországon a XXI. század elején PDF Nyomtatás

A daganatos halálozások száma Magyarországon 2003-ban: 33530 ezer fő.

A hazai haláloki statisztikában a szív- és keringési rendszer megbetegedései mögött a daganatos betegségek a második helyen állnak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint Magyarország a világban a daganatos halálozás terén férfiaknál az első, nőknél pedig a második helyet foglalja el. Az évi rákhalálozási görbe az elmúlt 25 év során jelentős emelkedett, a férfiaknál kb. 90%-os, míg a nőknél kb. 60%-os növekedést mutat.

Utolsó frissítés ( 2007. October 27. )
Tovább...
 
A Magyar Orvosi Kamara segélykiáltása PDF Nyomtatás
A Magyar Orvosi Kamara Országos Küldöttgyűlés 2007. június 2-án így fogalmazott:

"A Magyar Orvosi Kamara nem először emel szót e sorsromboló, beteg- és orvosellenes folyamat megfékezése érdekében. Törvényes eszközeink szűkössége okán segélykiáltással fordulunk minden jóérzésű, a nemzetért felelősséggel bíró döntéshozóhoz, valamint az egész társadalomhoz. Nem hallgathatunk és nem is hallgatunk! Nem vállaljuk a felelősséget a betegeinket nap mint nap érő káros következményekért. Követeljük, hogy haladéktalanul állítsák helyre a betegellátás biztonságát, vessenek véget az ágazatból való pénzkivonásnak, az egészségügyben dolgozók elüldözésének."
Utolsó frissítés ( 2007. October 27. )
 

Szolgáltatások

Előjegyzés

Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítója? Regisztráljon

Szavazás

Milyennek értékeli a Szülészet-Nőgyógyászati Osztályokat?
Bajcsy-Zsilinszky Kórház