Nőgyógyászat Portál

Daganatok stádiumbeosztása TNM szerint

A daganatok stádiumbeosztásának az a jelentősége, hogy egységes nemzetközi rendszer szerint osztályozza a legkülönfélébb daganatokat. A daganatok kezelésének lehetőségeit alapvetően a stádium besorolás, és a szövettani típus határozza meg. A stádium meghatározásban az elsődleges daganat kiterjedése, a környezethez való viszonya, az áttétek megléte, vagy hiánya a legfontosabb szempontok.

A TNM beosztás is ezek alapján készült. A betűszó felépítése:

  • T - tumor mérete: T1, T2, T3, T4, illetve pT1, pT2, pT3, pT4.
  • N - nyirokcsomó áttét megléte, vagy hiánya: N0, N1, N2, illetve pN0, pN1, pN2.
  • M - metasztázis, vagy más néven távoli áttét megléte, vagy hiánya: M0, M1, Mx illetve pM0, pM1 pMx.

 

Használatos az ún. klinikai stádium besorolás is, amely minden daganat esetén különböző lehet.
A klinikai stádium beosztás alapján négy csoportot elkülönítünk:

  • I. stádium: jellemzően kis kiterjedésű körülírt daganat.
  • II. stádium: jellemzően nagyobb kiterjedésű körülírt daganat, amely már a környező szervekre ráterjedhet, illetve nyirokcsomó áttétet adhat.
  • III. stádium: a II. stádiumnál kiterjedtebb daganat, gyakrabban terjed a környező szervekre, és gyakrabban ad nyirokcsomó áttétet.
  • IV. stádium: jellemzően a daganat a szervezet több szerét érinti (távoli áttét).


A TNM beosztás mellett más jelöléseket használatban vannak.

  • A daganat differenciáltságának mértékét jelezi a G1, G2, G3, G4. Jól differenciált, vagy "low grade" G1, rosszul differenciált, vagy "high grade" G3, valamint a G4 differenciálatlan daganat.
  • A nyirokrendszer tumoros inváziójának mértékét jelzi az L0, L1, L2.
  • A vénás rendszer tumoros inváziójának mértékét jelzi az V0, V1, V2.


A fentieken túl bizonyos daganatok esetében még az egyes stádiumokat alstádiumokra bontó felosztások (pl. std. II/A, II/B), valamint más rendszer szerint felállított stádium-besorolás (pl. Melanoma malignumnál Clark és Breslow, colorectalis daganatoknál Dukes) is használatban vannak.

A nőgyógyászati dagantok stádiumbesorolását a FIGO végzi!

 

Honlaptérkép :Nőgyógyászat arrow Bölcsességek
Bölcsességek PDF Nyomtatás

Egészségügy:

  • Primum nil nocere - Először is nem ártani (Hippocrates)
  • Salus aegroti, suprema lex esto - A beteg java a legfőbb törvény / Az egészség mindenek felett (Hippocrates)
  • Medicus curat, natura sanat. - Az orvos kezel, a természet gyógyít.
  • Az orvoslás legfőbb kérdés az kell, hogy legyen: Mivel jár jól a beteg?
  • Az orvos-beteg kapcsolat alapeleme, a partneri viszony!
  • A beteget csak akkor gyógyítsd, ha ő is akarja. (Ha nem akarja, úgyis reménytelen. - a szerkesztő)
  • Ha nincs időd az egészségre, később kell, hogy időt szakíts a betegségre.
  • Ha csak nem iktatjuk az alkotmányba a gyógyítás szabadságát, eljön majd az idő, titkos diktatúrává válik. …mintha felállítanánk az orvostudomány Bastille-t. (Dr. Benjamin Rush orvos, a Függetlenségi Nyilatkozat aláírója)
  • Hippokratész Az Előírások IX. fejezete szerint: A beteget kezében tartó orvos a természet megőrzésén munkálkodik, és nem próbálja megváltoztatni azt.

        Irónikus:

  •  A kivizsgálatlan betegnek párja nincs.
  • A beteget úgy kell megkezelni, hogy utána ne kelljen megmenteni.
  • Nem tolerálja a magzat a decelerációkat. (szülészet, CTG)
  • A menstruációs ciklus olyan, mint a nő maga, kiszámíthatatlan.

Az élet:

  • Kihasítunk magunknak egy szeletet a térből és időből, és kölcsönhatásba lépünk a környezetünkkel.
  • A végtelen időben egy pillanatra megállunk, találkozunk, érzünk, részesülünk egymásból - egy rövid epizód az örökkévalóságból.
  • Mindannyian csak vendégek vagyunk ezen a világon - egymás életében is.
  • Kétpólusú (duális) világban élünk, ez alaptörvény.
  • A duális világban minden magában hordozza önmaga ellentétét, csak együtt nyernek értelmet: lét-nemlét, szeretet-gyűlölet, jó-rossz, fény-sötétség, férfi-nő, boldogság-boldogtalanság, bűn-erény, áldás-átok, kegyes-kegyetlen...
  • Energetikai szempontból nincs jó-rossz, csak két pólus (pozitív és negatív).
  • Az élet az arányokon nyugszik. ld.: Jóból is megárt a sok.
  • Az élet alaptörvénye a fejlődés. Aki nem fejlődik, az visszafejlődik.
  • Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad. (Hippocrates)
  • Egyetlen pillanat alatt el lehet jutni a gyermekkorból a felnőttkorba - mindössze azt kell felismerned, hogy más emberek érzései éppoly fontosak, mint a sajátjaid. (Stephanie Dowrick)
  • A tolerancia azt fejezi ki, hogy senkinek a dolgait nem tartjuk előrealvóbbnak a másikénál.
  • A világ mindenkinek annyi, amennyit ismer belőle. (Innen ered: szűk látókörű - széles látókörű. - szerkesztő)
  • Az élet nagy trükkje, hogy nem hagyod el magad. Az élet kulcsszava a méltóság.
  • Ha azt kívánod, hogy megbecsüljenek, tudj megbecsülni másokat. (Tatiosz)
  • Ha nem magadat adod, nem téged ismernek meg, de benned csalódnak.
  • Légy hű magadhoz.
  • A tehetségével minden embernek egyszer el kell számolni.
  • Semmit nem lehet megtanítani egy embernek. Csak segíteni benne, hogy rátaláljon önmagán belül. (Galileo Galillei)
  • Nem veheted el senkitől a tanulás jogát! Mindenkinek joga van a saját hibáiból tanulni!
  • Ami logikus, nem biztos, hogy ésszerű is.
  • A szerep felszippantja a személyiséget.
  • A szó megvalósítja önmagát.
  • Mindenkinek meg van a maga keresztje.
  • A babona csak akkor "működik", ha hiszel benne.
  • Tanulj a tegnapból, élj a mának és reménykedj a holnapban. (Albert Einstein)
  • Az egó és a vágyak életterülete a múlt és a jövő.
  • Ha a jelenben élsz, az egód téged szolgál.
  • Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen! (Mark Twain)
  • Feledkezz a pillanatba! Sosem tudhatod előre, melyikben érint meg az örökkévalóság...(Vavyan Fable)
  • Tégy jót, és mindig gondolj arra, hogy lehet, hogy az utolsó órádat éled. (Talmud)
  • Ami a testnek az egészség, az a léleknek az igazságosság. (Platón)
  • Az ember időnként belebotlik az igazságba, de legtöbbször feltápászkodik, és tovább megy. (Winston Churchill)
  • Az igazság megszenvedi a hosszas elemzést. (Frank Herbert)
  • Az igazság nézőpont, a valóság értelmezés kérdése.
  • Az igazság olykor fájdalmas - lerombolja az ember illúzióit. (Agatha Christie)
  • Miből derül ki az igazság? Hogy fáj. Ezért hazudunk.
  • Az igazság felszabadít.
  • A lelke legmélyén mindenki tudja, hogy mi az igazság. Ilyen mélyre sokszor nem szállunk.
  • Hit: nem akarni tudni, mi az igazság. (Friedrich Nietzsche)
  • A hit nem ellentétes az igazsággal, csupán fölötte áll. (Pascal)
  • A hit a reménylett dolgok valósága, a nem láthatóról való meggyőződés. (A hit a remélt dolgok bizonyosságként való megélése.) (Pál apostol)
  • A hit személyes dráma gyümölcse. A hitet nem kapjuk születésünkkel, és nincs ember, aki mástól kölcsönözheti.
  • Két féle hit van. Az "egyik" a vakhit. A "másik" hit az igaz ismeretéből fakad.
  • Indulat ellen harcolni nehéz, mert amit akar, a lélek árán veszi meg. (Hérakleitosz)
  • A gyengeség valójában gyávaság.
  • A gyáva embert fölemészti az állandó megfelelni vágyás.
  • A bátorság nem abban áll, hogy nem félünk, hanem abban, hogy van erőnk legyőzni a félelmet.
  • Valódi bátorságot a lelkierő, a lélekjelenlét ad.
  • A félelem a lélek hétköznapi létállapota.
  • A félelem alapja minden esetben a halálfélelem - ősi emberi ösztön.
  • ...aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. (János apostol)
  • Minden félelmünk és aggodalmunk abból a tényből fakad, hogy kihagytuk Istent a számításainkból. (Linda Dillow)
  • A boldogsághoz vezető legrövidebb út: az önismeret. (Tatiosz)
  • A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság. (Buddha)
  • Aki sorsát maga kívánja irányítani, ismernie kell önmagát: lelkialkatát, ítélőképességét, tehetségét, hajlamait. Nem lehet ura sorsának az, ki önmagát nem ismeri. (Tatiosz)
  • A jellem a sors. (Hérakleitosz)
  • Nem az a szabadság, hogy azt tehetsz, amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned, amit nem akarsz. (Rousseau)
  • Az egyéni szabadság korlátja ott kezdődik, ahol valaki a másik ember szabadságát korlátozza.
  • Uram, legyen meg a Te akaratod. (Jézus) - ez a szabadság legmagasabb foka.
  • Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Magadat fölött se ítélkezz - szabaddá tesz.
  • Én és az Atya Egyek vagyunk. (Jézus)
  • Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. (Buddha)
  • Az irigységről: Amit a szem nem lát, azért a szív nem fáj.
  • Csak Isten van abban a helyzetben, hogy bárkit lenézhessen. (Sarah Brown) (Ő viszont nem teszi. - a szerkesztő)
  • Isten ismerete, a magunk nyomorúságának ismerete nélkül kevélységet szül. Nyomorúságunk ismerete Istené nélkül viszont kétségbeesést. (Pascal)
  • Isten gondolatait akarom ismerni... a többi csak részletkérdés. (Albert Einstein)
  • Kiben szeretet vagyon, abban Isten vagyon, mert ő a szeretet. (Lev Tolsztoj)
  • Az Isten: Erről ismerjük meg, hogy benne maradunk és ő mibennünk; mert a maga Lelkéből adott minékünk. (János apostol)
  • A mai ember boldogtalansága abból fakad, hogy nem engedi Istent szóhoz jutni.
  • Mikor elhagytak, mikor terhem roskadozva vittem, csendesen és váratlanul átölelt az Isten. (Ady Endre: Az Úr érkezése)
  • Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. (Antoine de Saint-Exupéry: A Kis Herceg)
  • A figyelem a szeretet előszobája.
  • Együttérzés nem létezik szeretet nélkül. (Tatiosz)
  • A megismerés és a szeretet egy.
  • A szeretet nem más, mint kapcsolatba lépés önmagaddal a másik révén, olyasvalaki révén, aki elfogad, aki olyannak tükröz vissza, amilyen vagy. (Osho)
  • Azért mert valaki nem úgy szeret, ahogyan te szeretnéd, nem jelenti azt, hogy nem szeret teljes lelkéből. (Gabriel García Márquez)
  • Az igaz szeretet szabad, feltétlen, nem ismeri a függőséget.
  • A szerelem: Egymásban fedezzük fel a teljessé válás élményét.
  • A szerelem két lélekfél egységélménye.
  • A szerelmesek gyermekiek lesznek - mert a szeretet elfogad.
  • A párkapcsolatban az a nehéz, hogy "igazságviszonyba" kerülünk egymással. (Hamvas Béla)
  • A párkapcsolatban egymás keresztjét is cipeljük.
  • A párkapcsolat örök dilemmája az önmegvalósítás és az együvé-tartozás feloldása.
  • Érezd a megértést és látni fogod a világot.
  • Minden ember szabad választással születik.
  • Minden tettünk döntés eredménye.
  • Mi az mi emberré teszi az embert? A döntéseink.
  • Embernek lenni nagyon nehéz. (Keveseknek sikerül. - a szerkesztő)
  • Minden ember élete kísérlet, hogy eljusson önmagához. (Hermann Hesse)
  • Ismerd meg magadat (Delphoi jósda)
  • Aki megismeri önmagát, a világot ismeri meg.
  • Az élet nagy leckéje önmagunk megismerése. A kérdés: Ki vagyok én?
  • Önmagunk megismerése és legyőzése a legnagyobb csatánk. (Müller Péter)
  • Életünkben a nehézségek azért vannak, hogy tanítsanak. Az örömök, pedig talán azért, hogy segítsenek elviselni a tanítást.
  • Ahol a nehézség, ott a feladat. (az "életfeladat" - szerkesztő)
  • A világ fennállása óta az ember legnagyobb tanítója a szenvedés. (Tatiosz)
  • Nem akkor alkottál tökéleteset, ha már nem tudsz mit hozzátenni, hanem ha már nem tudsz mit elvenni belőle. (Antoine de Saint-Exupéry)
  • ...az élet. Talán nincsen célja és értelme, mert "cél és értelem" emberi fogalmak: a világnak nincs rájuk szüksége. (Babits Mihály)
  • A jövőkép a múlt feldolgozása nélkül légvár.
  • "Ki mint vet, úgy arat." Ez a magyar mondás az ok-okozat összefüggése, a Karma törvényét rejti.
  • Senki sem indul tiszta lappal. (ld. Az eredendő bűn. Az apák sorsa a fiakban folytatódik. Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép. (Radnóti) Az egyéni sors, a családi sors, egy nép sorsa, az emberiség sorsa összefügg.)
  • Az az ember, aki nem járta meg szenvedélyeinek poklát, nem is küzdötte le őket soha. (Carl Gustav Jung)
  • Jó és rossz tulajdonságainkkal együtt születtünk, de rajtunk múlik, melyiket érvényesítjük az életben. (Tatiosz)
  • Mindaz, amit neki kívánsz, egy napon veled fog megtörténni. (Tatiosz)
  • Azzá válsz, ami ellen küzdesz.
  • Gondoltál-e arra, hogy az emberi gondolat a leghatalmasabb építő és romboló erő? (Tatiosz)
  • Aminek figyelmet szentelsz, az erősebbé fog válni életedben.
  • "Végig kell játszani utolsó csatánkat, ha a semmi ellen védjük is a nem létező várat." (az "e-világi" szerep - szerkesztő)
  • A halál gondolatát az teszi elviselhetővé, hogy nem tudod, mikor jön el.
  • Aki szépen tud élni, az szépen tud meghalni.
  • A halál törvény, nem büntetés. (Seneca)
  • A lélek helyet, a test alakot vált, a halál nem más, mint átváltozás. (Krisna)
  • Pantha rhei - Minden folyik (Hérakleitosz), avagy Nem léphetsz bele kétszer ugyanabba a patakba (Babits Mihály)
  • A tegnap már történelem, a holnap még rejtelem, de a ma adomány. Becsüld a jelent, mert jót jelent. (Kung Fu Panda)
  • A múlt már nincs, a jövő még nincs, egyetlen valóság van, a jelen.
  • Az élet állandó körforgás, megújulás, halál és újjászületés.

Jog / Politika / Társadalom:

  • Az írott törvények olyanok, mint a pókháló: a gyengék és a szegények fennakadnak rajta, de a gazdagok és hatalmasok darabokra tépik őket. Anacharsis (Kr. e. 6. század)
  • Az erkölcsöt magasabb szinten alkotják, alacsonyabb szinten betartják.
  • Add meg a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig ami az Istené. (Jézus)
  • A társadalom azt akarja, hogy jó "katona" legyél, a társadalomnak problémamentes, jól irányítható emberekre van szükséges.
  • ...mert vétkesek közt cinkos aki néma. (Babits Mihály)
  • Szólj amíg szólhatsz, míg érted ha szólnak. (Kormorán)
  • A magyar sors ősi drámája az irigység és a testvérgyűlölet.
  • Ha nem tudod, hogyan kell hazudni, azt sem tudod, hogy mikor hazudnak neked.
  • Minden történetnek három oldala van, a tied, az enyém és a tények. (F. M. Russel)
  • Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd. (Mahatma Gandhi)
  • Az igazságot a sablonokon túl leled meg. (Bruce Lee)
  • A mai ember lelkét egy szóval jellemezhetjük: érdek. (Thomas Mann)
  • A pénz eredendő funkciója: váltóeszköz. A mai világban -a lelkivilág torzulása folytán- funkcióváltás történt, a hatalom eszközévé, elérendő céllá vált.
  • A mai ember lelkében elmosódott a határ a "meg tudom tenni" és a "megtehetem" között. (Attól, hogy valamit meg tudsz tenni, nem biztos, hogy meg is kell tenned. - szerkesztő)
  • A társasági élet a hiúság vására. (Tatiosz)
  • Harag hatalom nélkül mit sem ér.
  • A kedves fiúk nem nyernek csatát.
  • Mindenkivel a saját nyelvén kell beszélni.
  • Ha békét akarsz, készülj a háborúra! Si vis pacem, para bellum! (Évezredek óta ismert római közmondás)
  • A háború a férfiak játékszere, egy anya nem küldené halálba gyermekét.
Legnagyobb hazugságok:
  • Gazdagodjon meg költekezéseiből.
Jó tanács:
  • Ha valaki olyat kérdez tőled, amire nem akarsz válaszolni, mosolyogj, és kérdezd meg tőle: “ Miért akarod tudni?”
Utolsó frissítés ( 2010. augusztus 24. )
 

Szolgáltatások

Előjegyzés

Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítója? Regisztráljon

Szavazás

Milyennek értékeli a Szülészet-Nőgyógyászati Osztályokat?
Országos Onkológiai Intézet