Nőgyógyászat Portál

Emlőrák

Az emlőrák a nőknél a leggyakrabban kialakuló daganat . Az emlőrák férfiaknál is előfordul, azonban sokkal kisebb számban. Ezer nőre jut egy férfi emlődaganat. Magyarországon évente körülbelül 8000 új esetet diagnosztizálnak, és 2500-an halnak meg emlőrákban. Becslések szerint a magyar nők 10%-a betegszik meg élete folyamán valamikor emlőrákban. A betegség leginkább a 45–65 éves nőket érinti: az összes eset közel háromnegyed része ebből a korosztályból kerül ki. Az alábbiakban a női emlőrákról lesz szó.

A kialakulást befolyásoló tényezők:

  • Nemi hovatartozás: Az eltérő szövetek miatt, leginkább a nőket sújtja a betegség
  • Életkor: harminc éves kor alatt nagyon ritka a rákos elváltozás, a korral azonban az esély fokozottan növekszik.
  • Korábbi daganat – ha az egyik emlőben volt már daganatos elváltozás, akkor háromszor nagyobb esély van arra, hogy a másik emlőben is kialakuljon.
  • Gyermekszülés: azok a nők, akik nem szülnek, vagy csak 35 éves koruk után vállalnak gyermeket, nagyobb arányban betegszenek meg. Egyes statisztikák alapján a gyermektelenség (nem szült nők esetében), illetve az első kiviselt terhesség 40 éves kor felett háromszoros rizikófaktor jelent.
  • Családi halmozódás: ha a családban több emlőrákos megbetegedés is előfordult már, akkor a betegség kialakulásának esélye nagyon megnő.
  • BRCA1 és BRCA2 gének egyes örökölt mutációi kapcsolhatók a mellrák és a petefészekrák megnövekedett kockázatához.
  • Elhízás (zsírdús, főképp telített zsírsavakat tartalmazó ételek)
  • A női mell a nőiesség, az érzékiség, a szexualitás és az anyaság jelképe, megbetegedése mögött lelki okok is állnak.

 

Tünettan:

A korai mellrák rendszerint nem okoz panaszokat, tünetmentes. A növekedése során azonban az alábbi tünetek alakulnak ki:

  • "Csomó" kialakulása a mellben, vagy a hónaljárokban.
  • Az emlő nagyságának és/vagy kontúrjának megváltozása.
  • Változás a mellbimbóban (például befelé fordul). A bimbó vagy a bimbóudvar kivörösödése, gyulladása, duzzanata.
  • Szokatlan kidudorodások, illetve bemélyedések a melleken, illetve a bimbókon.
  • Az emlő bőrének megvastagodása, narancsbőr szerűvé válása.
  • Az emlőkben futó vénák állapotváltozása: beesettek, vagy kidudorodnak.
  • Váladékozás a mellbimbóból (elsősorban véres váladék).

Az emlőrákok kiindulási hely szerinti megoszlása: a külső-felső negyedben találják a 40 %-ukat, a középső területről indul a 18 %-uk, az összes többi negyedből 10-15 % negyedenként, míg az emlőbimbó csak 1 %-ban jelölhető meg kiindulási helyként.


Stádiumbeosztás:  

TX: elsődleges daganat nem igazolható

T0: nincs bizonyítható elsődleges daganat

Tis: Carcinoma in situ

T1: daganat átmérője nem nagyobb 2 cm-nél

T2: daganat átmérője 2-5 cm között van

T3: daganat átmérője 5 cm-nél nagyobb

T4: daganat bármekkora átmérőjű, de beszűri a bőrt és/vagy a mellkasfalat

NX: Regionális nyirokcsomó nem vizsgálható vagy ismeretlen

N0: nyirokcsomó áttét nem észlelhető

N1: mobilis nyirokcsomó áttét az azonos oldali hónaljárokban

N2: fixált nyirokcsomó áttét az azonos oldali hónaljárokban

N3: nyirokcsomó áttét az azonos oldali hónaljárokban és a mammaria interna láncban

MX: távoli daganatáttét nem mutatható ki

M0: távoli áttét nincs

M1: távoli daganatáttét mutatható ki, beleértve az azonos oldali supraclavicularis nyirokcsomó metastasist is

  

TNM

Tumorméret

Nyirokcsomó érintettség

Áttét

TX

 

 

 

T0

 

 

 

T0

Tis

N0

M0

T1

T1

N0

M0

T2A

T0

T1

T2

N1

N1

N0

M0

M0

M0

T2B

T2

T3

N1

N0

M0

M0

T3A

T0

T1

T2

T3

T3

N2

N2

N2

N1

N2

M0

M0

M0

M0

M0

T3B

T4

Bármelyik N

M0

T3C

Bármelyik T

N3

M0

T4

Bármelyik T

Bármelyik N

M1

 

Diagnosztika:

  Kivizsgáláskapcsán a triplet diagnosztika alkalmazandó:

  • fizikális vizsgálat
  • mammographia és/vagy ultrahang (más képalkotó)
  • aspirációs cytológia / tűbiopszia

A pontos stádium meghatározáshoz más vizsgálatokra is szükség van.

  • CT, MRI, PET-CT, Izotóp, Rtg...

Kezelés:

  • Stádiumfüggő
  • Elsődlegesen műtét, lehetőség szerint sentinel nyirokcsomó vizsgálatával
  • Sugárkezelés
  • Kemoterápia
  • Hormonkezelés
  • Molekulárisan célzott daganatterápia (target terápia)
A kezelés kapcsán felmerülő megválaszolandó kérdések:
  • Milyen méretű a daganat
  • Egy, vagy több daganat van-e
  • Van-e áttétes nyirokcsomó, ha van, akkor mennyi
  • Van-e távoli szervi áttét, ha igen, akkor mely szervben
  • Milyen stádiumú a daganat
  • Milyen a daganat szövettani típusa és Grade-je
  • Milyen a daganat hormonreceptor státusza
  • HER-2 pozitív-e a daganat
  • Emlő szervmegtartó műtétre van-e lehetőség
  • A daganat eltávolításával egy-időben lehetőség van-e rekonstrukcióra (plasztikára) - alapvető szakmai viták tárgya. Az utóbbi időben előtérbe került az életminőség, valamint az esztétika kérdés.
  • Szükség van-e kiegészítő kezelésre:
    • Kemoterápia
    • Sugárkezelés
    • Hormonkezelés
  • Milyen mellékhatásai vannak a kezelésnek, vagy a kezeléseknek

Stádiumtól független 5 éves átlagos túlélés kb. 70-75%.* (*ebbe a csoportba minden stádium benne van)

A korán felfedezett emlőrák 10 éves áttét túlélése 70-75%.
A helyileg előrehaladott emlőrák 10 éves áttét túlélése 35%.
A távoli áttétekkel rendelkező 10 éves áttét túlélése 15%. 

 

Honlaptérkép :Nőgyógyászat arrow Nőgyógyászati témák arrow Jogszabályok arrow A beteg kötelezettségei
A beteg kötelezettségei PDF Nyomtatás

Az orvos és a beteg kapcsolatában a jogok és a kötelezettségek kölcsönösen jelentkeznek. A kiegyensúlyozott kapcsolat lényege az, hogy orvos és betege kölcsönösen jóhiszeműen és együttműködve járnak el. A beteg nem élhet jogaival visszaélés szerűen. Egy adott határon túl, az orvos megtagadhatja az ilyen beteg kezelését.  Ugyancsak rögzíti a törvény a betegek kötelezettségeit is. Ezek pedig elsősorban az egészségügyi dolgozók munkájának segítésére, az intézmények észszerű rendjének betartására vonatkoznak, azaz a dolgozók védelmét jelentik. A törvény a hozzátartozókra is kiterjeszt egyes kötelezettségeket. Az orvos-beteg kapcsolat jogi értelemben megbízási szerződésnek tekinthető.

A beteg kötelezettségei:
26. § (1) A beteg az egészségügyi szolgáltatás igénybevételekor köteles tiszteletben tartani az erre vonatkozó jogszabályokat és intézményi rendet.
(2) A beteg - amennyiben ezt egészségi állapota lehetővé teszi - köteles az ellátásában közreműködő egészségügyi dolgozókkal képességei és ismeretei szerint az alábbiak szerint együttműködni:
a) tájékoztatni őket mindarról, amely szükséges a kórisme megállapításához, a megfelelő kezelési terv elkészítéséhez és a beavatkozások elvégzéséhez, így különösen minden korábbi betegségéről, gyógykezeléséről, gyógyszer vagy gyógyhatású készítmény szedéséről, egészségkárosító kockázati tényezőiről,
b) tájékoztatni őket - saját betegségével összefüggésben - mindarról, amely mások életét vagy testi épségét veszélyeztetheti, így különösen a fertőző betegségekről és a foglalkozás végzését kizáró megbetegedésekről és állapotokról,
c) az egészségügyi miniszter rendeletében foglalt fertőző betegségek esetén megnevezni azon személyeket, akiktől a fertőző betegséget megkaphatta, illetve akiket megfertőzhetett,
d) tájékoztatni őket minden, az egészségügyi ellátást érintő, általa korábban tett jognyilatkozatáról,
e) a gyógykezelésével kapcsolatban tőlük kapott rendelkezéseket betartani,
f) az egészségügyi intézmény házirendjét betartani,
g) a jogszabály által előírt térítési díjat megfizetni,
h) jogszabályban előírt személyes adatait hitelt érdemlően igazolni.
27. § (1) A beteg és hozzátartozói jogaik gyakorlása során kötelesek tiszteletben tartani más betegek jogait.
(2) A beteg és hozzátartozói jogainak gyakorlása nem sértheti az egészségügyi dolgozóknak törvényben foglalt jogait.
(3) A betegjogok gyakorlásának módját - e törvény keretei között - az intézmény házirendje szabályozza.

Utolsó frissítés ( 2008. április 23. )
 
< Előző   Következő >

Szolgáltatások

Előjegyzés

Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítója? Regisztráljon

Szavazás

Milyennek értékeli a Szülészet-Nőgyógyászati Osztályokat?
Uzsoki utcai Kórház