Nőgyógyászat Portál

Emlőrák

Az emlőrák a nőknél a leggyakrabban kialakuló daganat . Az emlőrák férfiaknál is előfordul, azonban sokkal kisebb számban. Ezer nőre jut egy férfi emlődaganat. Magyarországon évente körülbelül 8000 új esetet diagnosztizálnak, és 2500-an halnak meg emlőrákban. Becslések szerint a magyar nők 10%-a betegszik meg élete folyamán valamikor emlőrákban. A betegség leginkább a 45–65 éves nőket érinti: az összes eset közel háromnegyed része ebből a korosztályból kerül ki. Az alábbiakban a női emlőrákról lesz szó.

A kialakulást befolyásoló tényezők:

  • Nemi hovatartozás: Az eltérő szövetek miatt, leginkább a nőket sújtja a betegség
  • Életkor: harminc éves kor alatt nagyon ritka a rákos elváltozás, a korral azonban az esély fokozottan növekszik.
  • Korábbi daganat – ha az egyik emlőben volt már daganatos elváltozás, akkor háromszor nagyobb esély van arra, hogy a másik emlőben is kialakuljon.
  • Gyermekszülés: azok a nők, akik nem szülnek, vagy csak 35 éves koruk után vállalnak gyermeket, nagyobb arányban betegszenek meg. Egyes statisztikák alapján a gyermektelenség (nem szült nők esetében), illetve az első kiviselt terhesség 40 éves kor felett háromszoros rizikófaktor jelent.
  • Családi halmozódás: ha a családban több emlőrákos megbetegedés is előfordult már, akkor a betegség kialakulásának esélye nagyon megnő.
  • BRCA1 és BRCA2 gének egyes örökölt mutációi kapcsolhatók a mellrák és a petefészekrák megnövekedett kockázatához.
  • Elhízás (zsírdús, főképp telített zsírsavakat tartalmazó ételek)
  • A női mell a nőiesség, az érzékiség, a szexualitás és az anyaság jelképe, megbetegedése mögött lelki okok is állnak.

 

Tünettan:

A korai mellrák rendszerint nem okoz panaszokat, tünetmentes. A növekedése során azonban az alábbi tünetek alakulnak ki:

  • "Csomó" kialakulása a mellben, vagy a hónaljárokban.
  • Az emlő nagyságának és/vagy kontúrjának megváltozása.
  • Változás a mellbimbóban (például befelé fordul). A bimbó vagy a bimbóudvar kivörösödése, gyulladása, duzzanata.
  • Szokatlan kidudorodások, illetve bemélyedések a melleken, illetve a bimbókon.
  • Az emlő bőrének megvastagodása, narancsbőr szerűvé válása.
  • Az emlőkben futó vénák állapotváltozása: beesettek, vagy kidudorodnak.
  • Váladékozás a mellbimbóból (elsősorban véres váladék).

Az emlőrákok kiindulási hely szerinti megoszlása: a külső-felső negyedben találják a 40 %-ukat, a középső területről indul a 18 %-uk, az összes többi negyedből 10-15 % negyedenként, míg az emlőbimbó csak 1 %-ban jelölhető meg kiindulási helyként.


Stádiumbeosztás:  

TX: elsődleges daganat nem igazolható

T0: nincs bizonyítható elsődleges daganat

Tis: Carcinoma in situ

T1: daganat átmérője nem nagyobb 2 cm-nél

T2: daganat átmérője 2-5 cm között van

T3: daganat átmérője 5 cm-nél nagyobb

T4: daganat bármekkora átmérőjű, de beszűri a bőrt és/vagy a mellkasfalat

NX: Regionális nyirokcsomó nem vizsgálható vagy ismeretlen

N0: nyirokcsomó áttét nem észlelhető

N1: mobilis nyirokcsomó áttét az azonos oldali hónaljárokban

N2: fixált nyirokcsomó áttét az azonos oldali hónaljárokban

N3: nyirokcsomó áttét az azonos oldali hónaljárokban és a mammaria interna láncban

MX: távoli daganatáttét nem mutatható ki

M0: távoli áttét nincs

M1: távoli daganatáttét mutatható ki, beleértve az azonos oldali supraclavicularis nyirokcsomó metastasist is

  

TNM

Tumorméret

Nyirokcsomó érintettség

Áttét

TX

 

 

 

T0

 

 

 

T0

Tis

N0

M0

T1

T1

N0

M0

T2A

T0

T1

T2

N1

N1

N0

M0

M0

M0

T2B

T2

T3

N1

N0

M0

M0

T3A

T0

T1

T2

T3

T3

N2

N2

N2

N1

N2

M0

M0

M0

M0

M0

T3B

T4

Bármelyik N

M0

T3C

Bármelyik T

N3

M0

T4

Bármelyik T

Bármelyik N

M1

 

Diagnosztika:

  Kivizsgáláskapcsán a triplet diagnosztika alkalmazandó:

  • fizikális vizsgálat
  • mammographia és/vagy ultrahang (más képalkotó)
  • aspirációs cytológia / tűbiopszia

A pontos stádium meghatározáshoz más vizsgálatokra is szükség van.

  • CT, MRI, PET-CT, Izotóp, Rtg...

Kezelés:

  • Stádiumfüggő
  • Elsődlegesen műtét, lehetőség szerint sentinel nyirokcsomó vizsgálatával
  • Sugárkezelés
  • Kemoterápia
  • Hormonkezelés
  • Molekulárisan célzott daganatterápia (target terápia)
A kezelés kapcsán felmerülő megválaszolandó kérdések:
  • Milyen méretű a daganat
  • Egy, vagy több daganat van-e
  • Van-e áttétes nyirokcsomó, ha van, akkor mennyi
  • Van-e távoli szervi áttét, ha igen, akkor mely szervben
  • Milyen stádiumú a daganat
  • Milyen a daganat szövettani típusa és Grade-je
  • Milyen a daganat hormonreceptor státusza
  • HER-2 pozitív-e a daganat
  • Emlő szervmegtartó műtétre van-e lehetőség
  • A daganat eltávolításával egy-időben lehetőség van-e rekonstrukcióra (plasztikára) - alapvető szakmai viták tárgya. Az utóbbi időben előtérbe került az életminőség, valamint az esztétika kérdés.
  • Szükség van-e kiegészítő kezelésre:
    • Kemoterápia
    • Sugárkezelés
    • Hormonkezelés
  • Milyen mellékhatásai vannak a kezelésnek, vagy a kezeléseknek

Stádiumtól független 5 éves átlagos túlélés kb. 70-75%.* (*ebbe a csoportba minden stádium benne van)

A korán felfedezett emlőrák 10 éves áttét túlélése 70-75%.
A helyileg előrehaladott emlőrák 10 éves áttét túlélése 35%.
A távoli áttétekkel rendelkező 10 éves áttét túlélése 15%. 

 

Honlaptérkép :Nőgyógyászat arrow Nőgyógyászati témák arrow Jogszabályok arrow Betegjogok és kötelezettségek Nemzetközi Orvosi Utazási Társaság alapján
Betegjogok és kötelezettségek Nemzetközi Orvosi Utazási Társaság alapján PDF Nyomtatás

Nemzetközi Betegjogokra és Kötelezettségekre vonatkozó törvény. 

A betegjogi törvényt a Nemzetközi Orvosi Utazási Társaság fogadta el.

Betegjogok:

Amikor egy beteg saját hazáján kívül keres orvosi ellátást, a következő jogok illetik meg:
- Ezen jogok megértése, részletes magyarázat a jogokról, és megtárgyalása mindazokkal, akik az ellátást nyújtják és/vagy a családdal.
- Tisztelet, ideértve a jogot az emberi méltósághoz, személyes értékeihez és elveihez, tekintet nélkül arra, hogy milyen nemzetiségű, mi a nyelve, faja, bőrszíne, vallása, származása, orvosi diagnózisa, mentális vagy fizikai állapota, genetikai információja, képzettsége, neme, szexuális beállítottsága, családi állapota, gazdasági helyzete vagy az ellátásért fizetendő összeg forrása.
- Választása szerint legyen családtag vagy más személy jelen a vizsgálatok és az orvossal való találkozás alatt. Ez azt a jogát is tartalmazza, hogy kijelölje a látogatóit az ellátás alatti kórházi ápolás során, ennek összhangban kell lennie az egészségügyi megszorításokkal.
- Legyen jelen tolmács a vizsgálatok és/vagy az orvossal való találkozás során. Ezt a személyt vagy a beteg, vagy az orvosi intézmény jelölheti ki.
- Ismerje meg a nevét annak az orvosnak, aki koordinálja a beteg ellátását, és mindazon szakembereknek és más orvosoknak a nevét, akikkel kapcsolatba kerül.
- Tudakozódjon az orvos felől, aki kezelni fogja, képzettsége, orvosi engedélye, bizonyítványai, gyakorlatban eltöltött évei és a javasolt szolgáltatások terén szerzett tapasztalatai felől.
- Tudakozódjon az egészségügyi intézmény felől, ideértve az akkreditációját, tapasztalatát az elvégzendő szolgáltatásban, és a megfelelő technika megléte, illetve hozzáférhetősége felől.
- Szerezzen alapos ismereteket kutatásokról és a szűrési tevékenységről, amelyek kedvezőek a betegség megállapítása szempontjából, ideértve adott esetben a genetikai vizsgálatot és tanácsadást is.
- Szerezzen érthető módon információt a jelenlegi egészségi állapotáról, kezelési lehetőségeiről, minden lehetséges kockázatáról és hasznáról, a gyógyulási kilátásairól és az ellátás elfogadásának, illetve elutasításának lehetséges és valószínű kimeneteléről.
- Értesíthesse családorvosát és/vagy kezelőorvosát a diagnózisáról, kezeléséről és/vagy kórházi felvételéről.
- Legyen hozzáférése a legjobb nemzetközi erőforrásokhoz és információkhoz, ami a diagnózisával, illetve állapotával kapcsolatban áll.
- Kapja meg a kezelési lehetőségek teljes spektrumát.
- Kereshessen második lehetőséget.
- Az ellátást tiszta és orvosilag biztonságos környezetben kapja meg.
- Az ellátást biztonságos körülmények között, szóbeli vagy fizikai kellemetlenségektől mentesen kapja meg.
- Az ellátást nem dohányzó szobában kapja meg.
- Ne okolják,ne tekintsék hibásnak a betegsége miatt.
- Dönthessen az orvosi ellátásáról, és annyi információt kapjon, amennyire szüksége van bármely javasolt kezelés, eljárás vagy gyógyszerelés szempontjából ahhoz, hogy jól informáltan egyezzen bele vagy utasítsa el a kezelést.
- A kezelés előtt kérjen és kapjon egy becslést a kezelés lehetséges költségeiről.
- Tájékoztassák, ha az orvosa kutatási, kísérleti vagy klinikai kipróbálásra szóló bevonását javasolja, amely befolyásolja a kezelését. Joga van teljes körű magyarázatra, és joga van beleegyezni vagy visszautasítani az ilyen kutatási projektben való részvételt, tudva azt, hogy a visszautasítás nem befolyásolhatja az orvosi ellátásának minőségét.
- Közöljék a beteggel, ha az orvosának vagy az intézménynek bármilyen anyagi érdeke fűződik bizonyos speciális kezeléshez vagy gyógyszereléshez, beleértve a klinikai kipróbálást is.
- A kezelést kvalifikált egészségügyi ellátók multidiszciplináris csoportjától kapja, akik speciális tudással rendelkeznek, és akik kompetenciájukat folyamatos programokban való részvétellel bizonyították, beleértve a nővéreket is (akkreditáció).
- Kapjon beutalást kvalifikált szakorvosokhoz, amennyiben a kezelőorvosa ezt szükségesnek találja.
- Készítse el utasításait előre a szakszemélyzet számára. Ezek az utasítások tartalmazhatják a beteg részéről döntéshozó kijelölését arra az esetre, ha a beteg képtelenné válik a javasolt kezelés megértésére, vagy a kezelésre vonatkozó óhajának kommunikálására. A beteg megjelölheti preferenciáit az újraélesztéssel kapcsolatban, és kívánságát a mesterséges életben tartásra vonatkozólag, az érvényes törvények keretein belül.
- A beteget oktassák ki, és biztosítsanak hozzáférést komfortjavító intézkedésekhez, például fájdalomcsillapításhoz, a kezelés mellékhatásainak csökkentéséhez és az életminőség javításához. Vegyen részt a fájdalom kezelésével kapcsolatos döntésekben.
- Tiszteletben kell tartani magánéletét, beleértve minden írott és elektronikus nyilvántartás bizalmas kezelését, a nem egyágyas szobában elválasztó függöny biztosítását, és a tárgyalások, konzultációk, vizsgálatok és kezelések bizalmas lefolytatását.
- Szükség esetén hatékony elsősegélynyújtást kell biztosítani.
- Pszichológusi tanácsadás és támogató csoportterápia biztosítása a beteg és hozzátartozói számára a diagnózis, kezelés és a kilátások stresszével történő szembenézéshez.
- A beteget informálni kell az egészségügyi intézmény szabályairól, politikájáról és elvárásairól, ahol a beteg az ellátást kapja (házirend).
- Időben választ kell kapnia a betegnek kezelésre, információra vagy más problémára vonatkozó kérésére.
- Az ellátás folytatása, beleértve az arra vonatkozó információt is, hogy mikor és hol kell legközelebb megjelennie.
- A betegnek jogában áll áttekinteni az orvosi nyilvántartását, valamint ahhoz, hogy megkapja ezt, megfelelő díjazás ellenében.
- A betegnek joga van a kezelés folytatására vagy megszakítására tekintet nélkül arra, hogy milyen enyhe vagy súlyos az állapota, de anélkül, hogy az orvost vagy az intézményt tenné felelőssé bármilyen orvosi következményért, amennyiben az orvos tanácsa ellenére döntött így.
- A beteg átmehet ellátásra másik orvoshoz vagy intézményhez, és meg hatalmazhatja az intézményt orvosi leleteinek, beleértve az orvosi felvételek átadására az új orvosának vagy intézményének.
- Elbocsátó tervet kell kapnia, amiben információ van az egészségügyi ellátás folytatásának szükségességéről és egy leírás arról, hogy kell kérnie az elbocsátást.
- Joga van a kórház elhagyására még az orvos tanácsa ellenére is, olyan mértékig, ahogy ezt a törvény engedi.
- Magyarázatra van joga ellátásának minden költségére, függetlenül a pénz forrására.
- Joga van panaszt tenni az orvosi ellátójára vagy intézményére a megtorlástól való félelem nélkül.
- Hosszú távú követés, ami kiterjed az egészségmegőrzésre, életminőségre és egy betegség azonnali diagnózisára és kezelésére.
- Kulturálisan, lelkileg és etikailag kompetens életvégről való gondoskodás, ami a tünetek kezelését, fájdalomcsillapítást, a beteg és családja pszichoszociális támogatását, hospice-ellátást és tanácsadást tartalmaz közeli hozzátartozó elhunytakor.
- Egészítse ki az orvosi leleteit a felvétel előtt, illetve az elbocsátás után szerzett releváns információkkal.
- Frissítse fel személyes adatait olyan eljárással, amely garantálja a frissített adatok pontosságát, hitelességét és bizalmasságát.


A betegek kötelezettségi:
- Együttműködés az egészségügyi ellátóval a tervezett kezelési terv és terápia kialakításában és folytatásában.
- Kérdések feltevése, amennyiben nem érti az információt, az orvosi kifejezéseket, kezelése jellemzőit, vagy azt, hogy mit várnak tőle.
- Felelősségvállalás egészséges életmódjáért, torna, dohányzás mellőzése, egészséges étrend szempontjából.
- Konzultáció az orvossal, mielőtt öngyógyszerezésbe vagy más terápia keresésébe kezdene, ideértve a növényi eredetű orvosságokat is, amelyek kölcsönhatásba léphetnek a folyamatban lévő kezelésével.
- Minden releváns információ közlése orvosával és a nővérrel, mind kezelése közben, mind utána, ideértve az állapotának nem várt változását, új tüneteket vagy erősödő fájdalmat.
- Kívánságainak és szükségleteinek világos közlése.
- Legyen tisztelettel más betegek és az egészségügyi dolgozók iránt.
- Tegyen meg minden elővigyázatossági óvintézkedést betegség terjesztésének megelőzésére.
- Tartsa be a megbeszélt időpontokat. Ha ezt nem tudja valamilyen okból megtenni, értesítse egészségügyi ellátóját.
- Tegyen jóhiszemű erőfeszítést anyagi kötelezettségeinek teljesítésére.
- Adjon pontos és teljes információt személyes adatairól, és frissítse fel ezeket az adatokat, ha megváltoznak.


Forrás: The International Medical Travel Journal

Utolsó frissítés ( 2008. április 23. )
 
< Előző   Következő >

Szolgáltatások

Előjegyzés

Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítója? Regisztráljon

Szavazás

Milyennek értékeli a Szülészet-Nőgyógyászati Osztályokat?
Szent Rókus Kórház