Orvosok ügyeleti ideje - áttekintés egy kórházi orvos munkaidején keresztül

Egy kórházi orvos hetente átlagosan egy hétköznapi vagy hétvégi ügyeletet "vállal". Ebben az "átlagos" esetben havonta 4, évente pedig 48 alkalommal tölti az éjszakát a munkahelyén. Ha valaki 24 évesen lép munkába, és 62 évesen vonul nyugdíjba, akkor a ledolgozott 36 év alatt minimum 1800 éjszakát alszik az orvosi vagy ügyeleti szobában. A 1800 nap 60 hónapnak, vagy öt évnek felel meg.

Amikor egy friss diplomával rendelkező orvos munkába áll és első alkalommal toppan be abba a bizonyos orvosiba, még nem gondol arra, hogy ebben a helyiségben fog majd minimum 1800 éjszakát eltölteni. Ez a fajta felfedezés, "megvilágosodás" a legtöbbek életében csak menet közben, évekkel később következik be.

Az Európai Bíróság 2003-ban kimondta, hogy az orvosi ügyeletben töltött idő, ha azt a munkahelyen kell letölteni, teljes egészében munkaidőnek számít. Európai Bíróság ide vonatkozó ítéletei 2004-óta hazánkra is kötelezőek. Mint ebből kiolvasható, 2004-ig az orvosok ügyeletben töltött ideje nem számított munkaidőnek. Továbbá, az orvosi ügyeletben töltött idő a mai napig nem számít bele a nyugdíjba.

Számoljuk újra, a valósághoz közelebbi számadatokkal: A társadalom az ügyeletezés miatt orvosaitól a 62 éves korban esedékes nyugdíjig "mindössze" 63,4 évnyi munkát vár el – miközben e másutt szokatlan mérvű túlmunkával kapcsolatos társadalmi és "állami rabszolgatartói" közömbösségéért cserébe empátiát s alázatos szolgálatot követel meg tőlük. Ügyelet nélkül ezt a szolgálati időt egy átlagos munkavállaló 88 éves korára tudná elérni.  Az orvosok a nyugdíjat megalapozó szolgálati időt már 47 éves korukra elérik! Emiatt 62 éves korig 15 évnyi nyugdíj összege is elvész a számukra - ezt "törvényesen" nem kapják meg, 13 évnyi szociális életidő elvételét is ide értve. Míg másoknak ez az idő családot, kikapcsolódás, feltöltődés, stb. jelent, az orvosnak felelősségteljes, odaadó munkát... A nyugdíjig teljesített ügyeleti napok összege "halmazati büntetésként" mintegy 7 évnyi "szabadságvesztésnek" megfelel.
Az orvosok jogfosztott sorban tartását és kíméletlenül túlmunkára, más szerint "munkaszolgálat"-ra hajtását az állam hivatalosan az orvoshiánnyal próbálja megindokolni.
Az orvosok jogfosztását – az alacsony orvosi béreket is ide értve - az elfogadhatatlan "nincs rá pénz" állami hozzáállásával kezelik és próbálják elfogadtatni – nem törődve azzal, hogy az egészségügy, mint elvárt közszolgáltatás, a betegellátás jogos igényeinek szolgálata nem biztosítható ennyire kevés orvossal a még maradtak méltó megfizetése és emberi jogfosztottságának legalább méltó bérekkel való megfelelő kompenzációja nélkül. A ma legsúlyosabb fokú munkavállalói jogfosztottság éppen az amúgy is túlterhelt, leigázott orvosokat sújtja legjobban.

Amint a fentiekből látható, egy orvosnak készülő fiatal, illetve egy kezdő orvos "álmának nem része az ügyelet és - tegyük hozza - ezen kívül sok minden más sem.

A helyzeten van mit javítani. Nem kell több, sem kevesebb, mint a társadalmi igazságosság alapelvének betartása mentén helyére tenni a dolgokat.

(KG)

Csoport: