Mi lesz velünk magyarok?

Sorsunk az egészségügyön keresztül szemlélve. Pillanatkép 2007 novemberében.Az egészségügyi ellátórendszer átalakítása során 2007 őszéig hozzávetőleg 1500 orvos és 6000 egészségügyi szakdolgozó veszítette el állását. Sok orvos és egészségügyi dolgozó ment már külföldre dolgozni, és ez a folyamat nem állt meg. Az egészségügyre konzekvensen, éveken keresztül, egyre kevesebb pénzt fordítanak a költségvetésből.Az egészségügyi "reform" keretén bellül zajló "racionalizálás" az ellátás szempontjából jól szervezett, ámde nem elég költséghatékony "régi" egészségügyi rendszert tönkretette, az "új" rendszert pedig nem építette fel. Először rombol, aztán próbál építkezni. Ez a kísérlet a magyar lakosság egészségét veszélyezteti. Egyre kevesebb beteget tud az egészségügyi ellátó rendszerünk meggyógyítani. A beteg emberek munkaképessége csökken, sőt időlegesen, vagy véglegesen meg is szűnik. Egyrészről, nem tudnak hasznos, építő tagja lenni a társadalomnak, másrészről, a társadalom el is kell, hogy tartsa őket. Ezáltal rövidtávon a jelenünk, hosszútávon a jövőnk kerül veszélybe. (Az oktatási reform évekkel korábban mintha fordítva sült volna el, mint tervezték.  Ahelyett, hogy egyre jobb képzésben részesülnének diákjaink, a "reform" keretében rosszabb típusú képzést kapnak. Ehhez kapcsolódik, hogy ha az oktatásból kivonják a pénzt, márpedig ez történik, akkor az iskolázottság is csökken, hiszen a tandíj bevezetésével és emelésével egyre kevesebben képesek az iskolai képzést kifizetni. Ezzel a folyamattal a jövőnkkel kerül veszélybe.)Ez történik! és történik mindez egy olyan kormány irányításával, amelyik elvileg szociálisan kifejezetten érzékeny kéne, hogy legyen.Térjük rá részletesebben az egészségügy problémáira: Ismételten megnyirbálják az egészségügyi ágazatot (is): így a korábbi két esztendőt hozzáadva, három év alatt 250-280 milliárd forintot „sikerül” kivonni.Messziről látszik a szociális bizonytalanság, látszik az egészségügyi ellátás bizonytalansága, káosza.A kereszténydemokrata politikus Dr. Puskás Tivadar a jövő évi költségvetés parlamenti vitájában sorolta a problémákat:- Egészségügyi Alap: arról beszél a tárca, hogy támogatásai növekednek. Igen, növekednek, előreláthatólag 4,1 százalékkal. Ez, a tervezett 4,9 százalékos infláció mértékét sem éri el. Tehát, reálértéken csökkenést prognosztizálhatunk.- Elhangzott: az egészségügyi ellátás fejlesztése jövőre nagyszerűbb lesz. Az ígért 3,1 milliárd helyett 2 milliárdot szánnak rá! A népegészségügyi egészségfejlesztési programokra összességében félmilliárd forintnyi sem jut. A gondozóintézeti ellátásnál például egy ügyes trükkel más soron jelenik meg a feladat és a pénz egy része, - de ha ezeket összerakjuk, akkor csak-csak kitűnik belőle, hogy a működési költségüknek, mintegy egy nyolcadát elveszik.Országos Egészségbiztosítási Pénztár: csoda, hogy működik. Azt mondja a Számvevőszék is: „a reform támogatására nem biztosított a többletforrás.”- Gyógyító-megelőző ellátás: országos szakintézeteinek költségvetése 28 százalékkal csökken. 2008-ban 3511 dolgozójukkal lesz kevesebb.- állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat: folytatódik a szétverése! Feladatai nőnek, a ráfordított invesztíció ellenben csökken. 2006-ban még 5 ezernél több dolgozójuk volt, 2008-ban 4100 a tervezett létszám.- Országos Mentőszolgálat: arról beszéltünk, hogy a sürgősségi ellátás preferált része lesz a kormányprogramnak, és kapnak 2 milliárd forint gyorssegélyt, hogy átevickéljék valahogyan az idei esztendőt. A jövő évi költségvetésben mi szerepel? - Mínusz 2 milliárd forint! A mentés és a betegszállítása szétválasztása drágább lesz. Kevesebb pénzből pedig drágább rendszert pedig aligha lehet üzemeltetni. A helyzet ugyanis az, ha nem lesz működési költség, nem ér oda a mentőautó!- Vérellátó Szolgálat: az elvonás kisebb mértékű ugyan, mint a mentőszolgálatnál, de ott is nyomon követhető.- Vizitdíj, kórházi napidíj: a 2007-es bevételi előirányzat 23,3, illetve 13,9 milliárd forint. Az állami Számvevőszék jelentése szerint "a nagy eltérés oka a vizitdíj bevezetéséről szóló előkészítetlen, számításokkal kellő módon nem megalapozott, elkésett döntés." Kérem szépen, most 17,3 milliárdot terveznek arra a vizitdíjra, amit - remélhetően - a népszavazás annullálni fog!- Gyógyszerkassza: a tárca jelesei látványosan hangoztatták, hogy csökkentek a gyógyszerárak.  A valóság viszont - a Statisztikai Hivatal közlése -, hogy 17 százalékkal nőttek a gyógyszerárak! így szól az áSZ véleménye: „A támogatási rendszer megváltoztatása, a lakosság gyógyszerterheit a támogatott körben, nominálisan várhatóan 22-23 milliárd forinttal emeli az idei évben, ami a nem támogatott gyógyszerkészítmények esetén 10-15 milliárd forint lakossági tehernövekedést jelent." - A lakossági gyógyszerterhek jövőre, 32-38 milliárd forinttal, tovább növekednek. A kis forgalmú gyógyszertárak támogatása pedig - a gyógyszer-gazdaságossági törvény jóvoltából - a felére csökken. Nem ezt ígérte az egészségügyi kormányzat!- Gyógyászati segédeszközök: mindenki halotta, 6 milliárd forinttal csökken a támogatása. Rettenetes dolog van jó néhány helyen. Tisztelt Képviselőtársak! El kéne menni a körzetekbe, el kellene menni a szegény emberek közé! Olyan egyszerű gyógyászati segédeszközökről, kötszerekről, különböző járószerkezetekről, botokról van szó, amelyeket nem tudnak kiváltani!- A betegek mellett a köztestületek is a költségvetés vesztesei. Az Orvosi Kamara, a Gyógyszerész Kamara, a Szakdolgozói Kamara a 2006-os költségvetéshez képest egynyolcadnyi pénzt kap, - jelezvén, mennyire útban vannak a kormánynak. (Megjegyzés: Ehhez tartozik még az is, hogy a Kamarák jogait gyakorlatilag elvették, az egészségügyi átalakításával kapcsolatban a véleményüket ki sem kérték. - a szerkesztő)- Magyar Vöröskereszt: esztendőről-esztendőre kevesebb a támogatása, holott a föderáció központja itt lesz Magyarországon. Szellemisége, eszméje és tevékenysége olyan, amit - úgy gondolom - pártállástól függetlenül, támogatni kell, kellene!- Rákbetegek szervezeteinek támogatása: ez sem növekedett, holott a rosszindulatú daganatban meghaltak száma évről-évre több lesz. éllovasok vagyunk Európában!  - Kereszténydemokrataként szeretném még a kormánypárti képviselő társaimnak a következőt a figyelmébe ajánlani: a költségvetésben szerepel egy olyan tétel is, amely a határon túli magyarok egészségügyi ellátását támogatja. Tisztelettel, ez az összeg a korábbi esztendőben 200 millió forint volt, az új tervezetben 80 millió forint lesz, - miközben az új egészségügyi koncepció kommunikációját 120 millió forinttal segíti a kormány.- összességében a KDNP azt vallja: a három éve tartó 250-280 milliárd forintnyi kivonás egyértelműen látszik. Látszik a szociális bizonytalanság, látszik az egészségügyi ellátás bizonytalansága, káosza is. Nagyon szomorúak vagyunk.  Nem nemzethalálról beszélek, hanem a jövő évi költségvetés diagnózisáról, - hátha érdemes! Egy ilyen reformnak nevezett egészségügyi átalakítás már eddig is pénzkivonással járt, s továbbiakkal fenyeget. Nehéz lesz így jól megcsinálni. – Nem is lehet! Még egy nagyon fontos mondat az állami Számvevőszék jelentéséből: „Az előirányzatok bér- és dologi növekményt 2008. évre nem tartalmaznak." úgy gondolom, ez mindent megmagyaráz. Nemcsak az egészségügyben dolgozóknak nem ad jövőképet, hanem a magyar egészségügy fejlődésének lehetetlenségét is mutatja.

Csoport: